A Szent Kereszt felmagasztalásának, egyben a péliföldszentkereszti hagyományos őszi búcsú ünnepének témájaként az idei év szalézi jelmondatát választottuk:
“Mint a kovász az emberiség családjában.” A kenyér köré fontuk programjainkat.
2023. szeptember 17-én, az ünnepi Szentmise után kezdetét vették a kézműves foglalkozások, ahol szebbnél szebb gabona babákat és gabona képeket készíthettek az érkezők. Különleges kenyérlepény ötletével leptük meg az ínyenceket, saját maguk válogathatták össze a különböző feltéteket, fűszeres alapokat ízlésüknek megfelelően. Nagy sikert aratott a Könyvesné Nyitrai Erika kenyér kóstoltatása, amelyet érdekes tényekkel, hasznos ismeretekkel egészített ki. A nap végét Lara Mesék Társulata zárta, együtt kerestük és találtuk meg a mesénket.
A programunkon az idő kegyes volt hozzánk, egy tartalmas napot tölthettünk együtt.
Programunk a Duna-Pilis-Gerecse Vidékfejlesztési Egyesület – Identitásvezérelt közösségi célú fejlesztések támogatása II. című, VP6-19.2.1.-2-8-21 kódszámú rendezvény támogatása révén valósult meg (projekt azonosító: 3412098355.)