A konyha Nyergesújfalun, a Zafféry Károly Középiskolában található. 2021-ben teljes átalakításon esett át és egy modern, tiszta környezetben az iskola és a környék kiemelkedő ételkiszállítójává vált. Az egészséges, ízletes ételeket friss alapanyagokból állítjuk össze, és tálaljuk a vendégek számára. A helyi diákok mellett a Péliföldszentkeresztre látogatók is ennek a konyhának a szolgáltatásait vehetik igénybe.
A helybeni fogyasztás mellett elvitelre is lehetőség van.
Küldetésünk intézményesített keretrendszere a Szalézi Lelkigyakorlatos Ház, amely olyan fiataloknak, vándoroknak, zarándokoknak jelent inspirációt, akik a természettel, a természetben vannak igazán otthon. Célunk, és tevékenységünk alapja a szemléletformálás, ismeretterjesztés, közösségépítés a saját élményű megtapasztaláson keresztül. Ezt célt közvetíti mindenki számára a Ház tevekénysége, harmóniában szolgáltatásainkkal, illeszkedve a látogató igényeihez.
Ebben a keretrendszerben született meg a SZALÉZI KONYHA, amely alapvetően közétkeztetéssel foglalkozik, azonban számos helyi gasztrokaland résztvevője, alkotója és hírvivője, így vállal különböző rendezvényeken étkeztetést, és megalkotója számos specialitásának, például a térség legfinomabb somlói galuskájának.
Étkezés árak szállóvendégeknek:
(Szálláslehetőségeinkről olvassa el részletes tájékoztatónkat!)
Szállóvendégeink részére a nyergesújfalui Szalézi konyhából szállítjuk át Péliföldszentkeresztre a frissen készített ételeket.
Étkezés | Egységár / adag |
---|---|
Reggeli (svédasztalos) | 1.800,- Ft |
Ebéd | 3.400,- Ft |
Ebéd (allergén mentes) | 4.000,- Ft |
Vacsora (svédasztalos) | 2.500,- Ft. |
Étkezés árak (alkalmi vendégek részére):
Külön igény alapján, előre történő bejelentkezéssel, Péliföldszentkeresztre látogató alkalmi vendégeink is igényelhetnek ellátást helybeni fogyasztásra, az alábbiak szerint:
Leves + Főétel | Leves + Főétel + Desszert |
---|---|
3.900,- Ft | 4.500,- Ft |
Reggeli és vacsora tartalma:
– korlátlan ital (tea / tej) fogyasztás
– szezonális zöldségek
– általában két féle felvágott (igény szerinti mennyiségben)
Az ebéd tartalma:
– bőséges mennyiségű leves
– ha tartozik mellé, a főételekhez minden esetben köret és savanyúság
– a darabos (pl. szelet hús) ételek kivételével a mennyiség emelhető
Nagyobb csoportok esetén, előzetes egyeztetés alapján kedvezmény tudunk biztosítani, ez ügyben kérjük vegye fel a kapcsolatot velünk elérhetőségeink bármelyikén.
Elérhetőség: Kovács Enikő, élelmezésvezető; 06-30-556-4000, konyha@pelifoldszentkereszt.hu
Rendelés (online felület): https://szalezi-zaffery.qb.hu/
Egyedi ajánlatokért (catering, rendezvények, cégek, egyéb iskolák kiszállításra) keressen minket bizalommal!
DECEMBERI AJÁNLAT (diákoknak, illetve elvitelre a nyergesújfalui konyháról):